KEOP-5.7.0/15-2015-0106

Kék Község címere vágással osztott hasított talpú egyszerű vonalú pajzs. A pajzsfő ezüst mezőjében balra repülő kék színű madár és zöld vízi növényzet látható. A pajzstalp első két felében jobbra ezüstszínű hal úszik, a másik kék mezőt három ezüst hullám tagolja. A címer fő motívumai a mondán és a valóságon alapulnak, melyből községünk neve eredhet.

A motívumok történelmi és földrajzi indoklása:

-A monda szerint valaha itt röpködött a Rétközben egy különös kék farkú madár, mely itt hullatta el gyönyörű tollait. A református egyház régi pecsétjén is felfedezhető a madár rajza.

-Feltételezhető, hogy káka vízinövényből származik a község neve. Első írásos említésünk 1268-ban: Kaak.

-A másik elem az úszó hal, valóság. A község pecsétjén is szerepelt 1838-1878 között. Határunkban egykor 11 halastó volt. A Tisza szabályozása előtt áradáskor idáig is eljutott, és hozta a halat

-A 3 ezüsthullám a belvízelvezetésre, a csatornázásra utal. A kék szín variálása a kompozíciós elemekhez igazodik és egyben jelkép is.

 

A címert Bobik Jánosné tanárnő tervezte 1998-ban a község első okleveles említésének 730. évfordulójára. Lektorálása megtörtént, a képviselőtestület 2001-ben alkotott rendeletet a község címerének és zászlajának használatáról.

Autóbusz menetrend

 

Vasúti menetrend

 

Full Reviw on best bokmaker - Ladbrokes Ladbrokes full information

TIOP

 

SzabolcsFoci.hu

 

Népszámlálás 2011

 

Downlaod Premium Themes